SZERETET
A Krisztusi értelembe vett SZERETET nem azonos az emberi, pszichés szeretettel! Egyrészt a pszichés szeretet nagyban függ az érzelmi állapotunktól, valamint attól, hogy a másik fél a tőlünk elvárt módon és mértékben viszonozza-e az érzelmeinket, gesztusainkat! Másrészt a pszichés szeretet elválaszthatatlan része a szeretett személy (szerelmünk, házastársunk, gyermekünk, stb.) elvesztésétől való félelem.
Ellenben a KRISZTUSI SZERETET egyszerűen döntés kérdése! El kell döntenem, hogy minden körülmények között szeretem, akit szeretnem kell! Tehát nem engedek a különböző, ez ellen ható érzelmeknek, emberi értelemmel nézve bármennyire is jogosak! Megküzdök magammal és újra meg újra törekszem megérteni a másikat (ami nem kell, hogy egyetértést is jelentesen), ezáltal könyebb - ha kell rendszeresen is - irgalmasnak lennem, megbocsájtanom! Közben félretéve a saját elképzeléseimet arról, hogy kinek és miként kellene hozzám viszonyulnia, lehetővé teszem, hogy szabaddá váljak az önzéstől, és az abból eredő érzelmektől, mint az önsajnálat, megbánthatóság, az igazságtalanság érzet, csalódottság, keserűség, méltatlankodás, stb. Hiszen, ha nincsennek elvárásaim, akkor azokat nem is lehet áthágni, megsérteni! Ez szabadság! Ugyanakkor, ha nem vársz el semmit, akkor a kevésnek is tudsz örülni!
Ráadásul ez a szeretet mentessé válik a félelemtől, egyre inkább nélkülözi a szeretteinkkel kapcsolatos ilyen jellegű érzelmeket! Megtanuljuk hitben látni az életüket, a velük való kapcsolatunkat és így mind Őket, mind magunkat egyre nagyobb biztonságban tudjuk! Ez is a szabadság fontos része!
"Szeretni kell" az "ellenségeinket" is, de ez is érthetőbb elvárás, ha elvonatkoztatunk az emberi értelemben vett szeretettől! Ez gyakran abban kell, hogy megnyilvánuljon, hogy eltudjuk tűrni a támadásaikat és letörjük magunkban az igazság bizonygatásának vágyát, a sértettséget, haragot, elégtétel vágyat (stb.) és hátralépve kivárunk vagy, ha az kell a békesség megőrzéséhez, akkor "távolabb megyünk". Az már szeretetmegnyilvánulás, ha nem harcolunk, ezzel kíméljük a másikat, kíméljük az ellenségünket! Emellett igyekszünk olyan állapotban maradni, hogy adott esetben akár segíteni is hajlandóak legyünk a korábban még ellenük támadónak! Sőt, amint arra a Biblia is tanít: áldjuk az "ellenségeinket"! Ezt jelentheti azt is, hogy szellemi harcolsz értük, a gonoszságból (irigység, önzés, stb.) való szabadulásukért! Ezzel messzemenően betöltöd ezt az igét! Tehát itt sem érzelmi tartalmat kell keresni, hanem egyszerűen élni Jézustól való szellemi szabadságunkkal és hatalmunkkal!
Így a szeretet nem tesz senkit senkinek a rabjává, nem tesz minket kárvallottá és nem leszünk kiszolgáltatva sem mi, sem a szeretetünk a magunk vagy más érzelmeinek, ill. külső körülményeknek! Éppen ezért mindig a helyünkön tudunk maradni és a végsőgig hűek lenni bármilyen kapcsolatban! Ez viszont a megbízhatatlan pszichés érzelmek helyett igazi, megronthatatlan, mindig megújúlni képes érzelmeket szül bennünk! Ez Jézus Krisztus! Ezért mi magunk nem is vagyunk minderre képessek, de Ő, a Szent Lélek által, elvégzi bennünk, ha a kellő pillanatokban, helyzetekben akarunk és törekszünk ilyennek lenni!
TEHÁT A KRISZTUSI SZERETET LÉNYEGE, HOGY LE TUDUNK MONDANI A SAJÁT IGAZSÁGUNKRÓL, EL TUDJUK ENGEDNI! BÁRKI FELÉ, ÍGY MÉG A LEGÁDÁZABB ELLENSÉGÜNK FELÉ IS!
NEM ÉREZZÜK MAGUNKAT SÉRTETTNEK, NEM FÜGG AZ ÖNÉRTÉKELÉSÜNK, A JÓ KÖZÉRZETÜNK AZ IGAZSGÁUNK ELISMERÉSÉTŐL, MÁSOK MEGÉRTÉSÉTŐL, ÉS NEM VÁGYUNK ELÉGTÉTELRE!
EZÁLTAL A NEHÉZ HELYZETEK IS VÉGÜL JÓT HOZNAK SZÁMUNKRA! A LEGREMÉNYTELENEBB KAPCSOLATAINK IS ESÉLYT KAPNAK A KORREKCIÓRA, DE EKKOR, EZ MÁR A MÁSIK SZEMÉLY FELELŐSÉGE!
MINDERRE MI MAGUNK NEM VAGYUNK KÉPESEK, HISZEN ERRE AZ EMBER NEM KÉPES, LEGFELJEBB IDEIG-ÓRÁIG URALKODUNK MAGUNKON ÉS VISSZAFOGJUK AZ ÉRZELMEINKETT! EZ TERMÉSZETFÖLÖTTI, EZÉRT NÉLKÜLÖZHETETLEN AZ ÉLETÜNKBEN A SZENT LÉLEK VEZETÉSE, EREJE, BÖLCSESSÉGE, HOGY ÁLTALA JÉZUS A SAJÁT MINTÁJÁRA VÁLTOZTATHASSON! AHOL A MI ERŐNK VÉGET ÉR, OTT Ő TARTHASSON MEG MINKET! EMBERFÖLÖTTIVÉ KELL VÁLNUNK A SZERETETBEN, HISZEN EZ JÉZUS, EZ A HIT!
(W.V.)