FARIZEUSSÁG
Az itt leírtak előzménye a "ISMERET VAGY MEGISMERÉS" oldalon található. A teljes megértéshez szükséges lehet annak elolvasása!
A farizeus a tudásra, a szerzett ismeretekre építi a "hitét", ezáltal - akár a maga számára is észrevehetetlenül - emberi gondolatok és elvárások mentén él és itél!
Azonban a tudás és az azon szerzett elismertség révén fölöslegessé, szükségtelenné válnak számára a természetfölötti képességek! Sőt, ezek másokban való megnyilvánulása egyre zavaróbb, irritálóbb! Pedig Jézus sokkat többet gyógyított, mint tanított!
A farizeust frusztrálja és megijeszti a szellemi szolgálatban lévő erő, hiszen a tudása révén tisztában van annak Isteni voltával, ami feljebb való, mint minden más! Ezzel együtt féli annak "kiszámíthatatlanságát", hiszen Isten akarata bármikor ellentmondhat az emberi (akár egyéni, akár közösségi) érdekeknek! Ezért a farizeusok az "egyházi tekintélyt" a "szellemi tekintély" fölé helyezik, holott előbbi embertől, utóbbi Istentől való!
A farizeus, akár maga előtt is tagadva, de a saját dícsőségét - elismerést, tiszteletet, stb. - keresi, így kerüli ennek veszélyeztetését! Mindegy mit akar az Úr, ha ezt kockáztatva érzi, végül ellenáll neki és kiutat keres, amit meg is talál, de ekkor már lefordult a Krisztusi Útról!
Így a "hite" (ami "tudás hit", "fej hit") a megbotránkozásra alkalmas helyeztetkben is kevésnek bizonyul! Az ilyen emberek megbotránkoznak és megbotránkoztatnak! Ahogy azt Jézussal is tették, mivel nem az általuk elképzelt módon, számukra hiteles, a rendszerükbe illő személy vallotta magát annak, akit pedig vártak! Megbotránkoztak a beszédén, a cselekedetein, a kapcsolatain, még az Isteni mivoltát igazoló tetteken is, mert nem emberi elvárások és vallásos rendszerek, hanem Isten minderre fittyethányó, sőt, dirrekt provokáló akarata szerint járt és szolgált! Hiszen csak így válhatott nyilvánvalóvá, hogy kik az Ővéi! Mivel a megbotránkozás révén választja el a búzát a pelyvától!
A farizeusoknak nehezebb az igazságot keresniük, belátásra jutniuk, felvállalni a tévedésüket, vagy egyszerűen csak irgalmasnak lenniük, mint megbotránkozni és ezzel jogosultságot szerezni a törvénykezésre, amire amúgy semmi sem hatalmazza föl az embert! Ezzel is a saját értékességüket, Istenhez való hűségüket akarják demonstrálni, egybemosva az egyház (gyülekezet) és a saját érdekeiket Isten érdekével, akaratával! Holott ez gyakran nem ugyanaz! Mindez csupán a vakságuk, frusztráltságuk, félelmeik és szellemi erőtlenségük elfedezését szolgálja!
Ha veszélyben érzik a poziciójukat, tekintélyüket, elképzeléseiket, akkor az ezt veszélyeztetőben már nem az embert, csak az ellenséget látják, akit egyenesen Isten ellenségeként bélyegeznek meg! Ezzel feljogosítva magukat, a végletekig képessek elmenni a másik "ártalmatlanná tételében"! Ahogy Jézussal tették! Akár hazugságok révén vádolva, akár az igazságnak utánna sem járva, irgalmatlanul végig víve a szándékukat! Ez a szellem ma is él! Ez a szellem juttatott mágjára sokakat, ez a szellem fojtatott gyakran egész családokat a vízbe, és ez a szellem üldözi ki a "Kenetet" manapság is a közösségekből!
Éppen ezért szükséges kompenzálniuk és úgy az egyéni, családi életben, mint közösségi szinten egyre fontosabbak a képességek, anyagi és emberi sikerek, a kűlcsin, a látszat, ami a szolgálatokra is kiterjed! Egyre több a természetes feladat, tevés-vevés..., mindez Isten nevében! Ezzel együtt fontos az ellenségkép, hogy minél kontrasztosabb legyen a saját igaz voltuk! Így állandóan van kit felmutatni, mint veszélyforrást, állandóan lehet a világ dolgain háborogni, folytonos a megbotránkozás és a megbotránkoztatás! Ez fölszabadítja a pszichét és elnyomja a szellemet, nem kell radikálisan szembenézniük magukkal, nem kell a végletekig változni..., de ez hova vezet?
A farizeusnak a főszempont mindig az egyháza, ezzel együtt - bevallva vagy bevallatlanul a saját érdeke, mivel ebből ered minden, ami számára fontos, amiből Ő biztonságot és dícsőséget nyer! Persze mindezt Isten nevében! Egyedül már semmire sem lenne képes! Emberi visszaigazolás nélkül elveszik! Ha megszünne a közössége, akkor nem lenne szolgálata, elillanna az identitása! Ezért azt keresi, hogy kire van szüksége, ki lehet hasznos a szolgálata, a közössége szempontjából! Ki kell a gyülekezetnek, hogy a rendszer zavartalanul működjön! Így különbséget tesz értékes és kevésbé értékes (hogy ne menjek tovább) emberek között!
Ellenben a Tanítvány mindig azt nézi, hogy kinek van szüksége Jézusra, kinek van szüksége a gyülekezetre! Hiszi, hogy Krisztus Testét építi és így nincs joga a személyválogtásra, hiszen csak az tud megtérni, akit Isten szelleme vonz! Tehát nem bírálhatja felül az Ő akaratát! Akit elénk hozott, azzal Tőle való módon kell bánni! A közösségek az Övéi, így gondoskodik is róluk, még ha nem is a mi elképzeléseink, elvárásaink, és főleg nem a komfort igényünk szerint! Ez mindent meghatározó, minőségi különbség, mert ehhez Hit kell!
A Tanítvány akár egymaga is helytáll! Ha megszünne a közössége, ugyanúgy megélné a hitét, szolgálná az Úrat, haladna az elhívásában! Nincs szüksége emberi elismerésre, visszaigazolásra, teszi, amit tennie kell!
MEGBOTRÁNKOZÁS
A megbotránkozás a Sátán hasznos, rendkívül hatékony szövetségese! Az emberek pedig túlzottan is kaphatóak rá!
1./ Megbotránkoznak Istenen, mert nem értenek egyet az igazságaival, az elvárásaival! Ugyanez, amikor megbotránkoznak egy emberen, mert nem értik a Rajta keresztül megnyilvánuló Isteni valóságot, akaratot! Ez egyaránt vonatkozik az úgymond "hívőkre", mint a bármi másban, vagy akár semmiben sem hívő emberre. Igy elfordulnak Istentől! Akár dirrekt módon, tehát a személyétől, akár közvetetten, vagyis az Őt képviselő embertől, de megtagadják! Illetve eleve távol tartják magukat Tőle!
2./ "Isten helyett" botránkoznak meg, mert valakik nem értenek egyet az Igazságaival és elvárásaival! Nem aszerint élnek, beszélnek! Ez viszont eleve istentelen hozzáállás, hiszen Jézus soha senkin sem botránkozott meg, és mindenki fölött a kapott világosság szerint ítél! Ilyen még, amikor valaki azon botránkozik meg, hogy szidják Istent! Pedig Ő hatalmas, mindenek fölött álló, tehát nem szorul a mi védelmünkre!
A megbotránkozás az, ami - a vele járó felháborodás, "igazságérzet", bosszúvágy, keserűség, stb. révén - hamis jogosultság érzetet ad az embernek (és közösségnek) az Istennel szembeni cselekedetekre, azáltal, hogy emberek fölött ítélkeznek!
Elhiszik, hogy az adott ember (-ek) már nem értékesek Isten számára, így nem is hajlandóak megérteni, hát még segíteni Őt (Őket)! Ez a megbotránkozás legfőbb ismérve! Viszont pont a megváltás lényegét a megbocsájtást, és az ahhoz vezető irgalmasságot tagadják meg, így eldobják az Üdvösségüket!
Az, akinek a szívében hiányok, sebek vannak... Hát még, ha ezekre ellenszert más embertől, közösségtől, és/vagy a tudás gyarapításától, elismertségtől, emberi sikertől, nem pedig Jézussal való mind szorosabb kapcsolattól vár, az az ember - adott helyzetben - óhatatlanul belesétál a megbotránkozás utcájába, ahonnan már nagyon nehéz visszafordulni!
A megbotránkozás a keresztények legfőbb próbája! Elég, ha csak arra nézünk, hogy milyen indíttatásból üldözték Jézust! A szívbeli hitet nélkülöző, vallásos emberek "Isten védelmében" támadták! (Mintha Isten rászorulna bárki védelmére!?) Megbotránkozva - és másokat is megbotránkoztatva - azon, hogy nem az általuk elképzelt módon, számukra hiteles, a rendszerükbe illő személy vallotta magát annak, akit pedig vártak! Az általuk tanultak alapján Isten káromlónak tartották! Megbotránkoztak a beszédén, a cselekedetein, a kapcsolatain, még az Istentől való mivoltát igazoló tetteken is, mert nem emberi elvárások és vallásos rendszerek, hanem Isten minderre fittyethányó, sőt, dirrekt provokáló akarata szerint járt és szolgált! Hiszen csak így, az Általa kiváltott reakciók révén válhatott nyilvánvalóvá, hogy kik az Ővéi! Mindez máig nem változott! Csupán a megfelelő szintű inger kell és a magukat Krisztusinak tartó emberek képessek pillanatok alatt végletesen megbotránkozni és ennek megfelelően alakítani a viszonyulásukat bárkihez és bármihez! Ráadásul - ugyanúgy, mint Jézus esetében - a valóságot nem vágyva, akár hazugságok és vélelmek révén, elfogadva valaki (-k) véleményét!
Hasonló a helyzet a világban lévő bűnök, bűnösök feletti megbotránkozással is, pedig rájuk Jézus úgy tekint, mint betegekre, irgalommal és segítőkészséggel! Ahogy annak idején ránk is! A megbotránkozásnak "ijesztő" az ereje, hiszen valódi ok sem kell hozzá, így elképesztő igazságtalanságokra vezeti az embereket, még olyanokkal szemben is, akik nem ártottak Nekik vagy akár csak jót tettek! Nagyon bibliai! Éppen ezért Jézus pont a megbotránkozások mentén választja el a búzát a pelyvától!
Külön említést érdemelnek azok a megbotránkozók, akik amúgy gyalázatos bűnöket rejtegetnek magukban. Ám ezek az emberek a saját közösségükben - ami gyakran egy megbotránkozó közeg - ha "baj van", nem mernek szolgálatot kérni, mégha gyötri is Őket a bűnük, mert tudják, hogy kimondatlanul is bélyeget sütnének rájuk! Ezért azzal fedezik el a gyalázatukat és kompenzálnak, hogy minden áron megakarnak felelni a tekintélyeknek! Feléjük makulátlan képet mutatva! Ugyanakkor és éppen ezért, egyből képessek megbotránkozni és ellene fordulni bárkinek, akire rámutat valaki! Akár annak is akihez a bűnükkel menekülhettek a megbotránkozók elől! Ez is mutatja, hogy a megbotránkozás milyen veszélyes és erős valóság, ami elvakít, megfojtja a hálát, irgalmatlanná és túlbuzgóvá tesz!
A megbotránkozók másik főtábora a kevély, valamiféle közösségi tekintélyben lévők vagy arra törekvők sokasága, akik nem is rejtik véka alá törvékenykező, irgalmatlan vallásosságukat! Erre a közösség, és ezáltal - hamisan - "Isten nevében" jogosítják fel magukat!
Ráadásul mindannyian nagy hévvel gyűjtenek tábort és rántanak bele másokat is a megbotránkozásba! Ne botránkozz meg, de áldozatáúl se válj a megbotránkozóknak!
Természetes, hogy tapasztalsz felháborító dolgokat. Ilyenkor - túl az első indulatokon - keresd Jézus igazságát, gyűjts be információkat, törekedj megismerésre, megértésre (ami nem egyetértést jelent), hogy tisztán láss, ne csak a saját vagy mások vélelmeit és elvárásait! Próbáld megérteni az embert, a helyzetet, mert ez Jézus, Ő ezt várja tőlünk! Miközben nézz Magadba, hogy van-e jogod - azzal együtt, hogy a Biblia óv tőle - bárki fölött ítélkezni? Nincsennek-e Neked is hibáid, gyöngéid, esetleg bűneid (akár "csak" érzelmi vagy gondolati)? Nézd meg honnan jössz, milyen voltál! Nem esne-e jól vagy esett volna jól, ha valaki átlát a külsőn és segít Neked, de legalább nem támad, vádol, kárhoztat! Akkor pedig?! És, ha volt ilyen ember az életedben, az Ő példája méginkább erre kötelez! De, ha ember nem is, akkor Jézus biztosan ilyen Veled!
Istennek személyre szabott terve van mindenkivel, ezért VIGYÁZZ, hogy miként ítélsz meg egy -egy életet, még annak végeérte előtt!
VIGYÁZZ, ha csak a láthatókra nézel, hát még, ha csupán a másoktól hallottakra alapozol! A törvénykező (kritizáló, vádló, személyválogató, ...) ember megbotránkozik, de ezzel elvágja Magát annak lehetőségétől, hogy szívében mind Krisztusibbá váljon! Esetleg segíthessen! Ugyanakkor attól az eshetőségtől is távoltartja Magát, hogy az adott helyzetből tanuljon, ill. felismerhesse az esetleges tévedését! MINDEZ ÜDVÖSSÉGI KÉRDÉS! SŐT, EZ AZ IGAZI ÜDVÖSSÉGI KÉRDÉS! Te legyél irgalmas, tudva, hogy így Magad is óvod!
(W.V.)